Tom email üzenete

-          Gordon, gyere!! –kiabáltam fel neki a konyhából. Két pillanat után hallottam, hogy a lépcsőn battyog lefelé.
-          Mondjad drágám!
-          Tomtól kaptam egy emailt, és szeretné, ha neked is felolvasnám. – mondtam neki izgatottan, hisz még én sem ismertem a tartalmát.
-          Hát akkor halljuk, csak hozok egy széket. – mondta, mielőtt elindult volna az ülőhelyért.

„ Drága Anya, és Gordon!

Tudom régóta nem írtam nektek, és nem is beszéltünk már mennyi ideje, és ezért bocsánatot kérek. Viszont most egy örömhírrel szolgálok nektek. Szeretném elmesélni boldogságom okát. Minden két éve kezdődött, úgyhogy bele is kezdek, mert sok minden megosztani valóm van.

-          Lena, siess, elszalasztjuk a legszebb látvány, és egy évben csak egyszer van ilyen. – kiabáltam legjobb barátomnak.
-          Megyek már, csak nem találom a pokrócot. – válaszolt
-          Már itt van nálam. – mutattam fel és a szemöldökömet is felhúztam
-          És hagyod, hogy keressem? – kérdezte tettetett sértődöttséggel.
-          Fogalmam sem volt, hogy mit szöszmötölsz, ezért nem is gondoltam, hogy ezután kutatsz. – mondtam – Akkor most már mehetünk?
-          Igen! – forgatta szemeit.

Pontosan augusztus hónapot írunk, ami a hullócsillagok ideje. Ilyenkor mindig kifekszünk a kedvenc mezőnkre, és ameddig csak lehet, hátunkon fekve szemléljük azokat a csodás égitesteket. Titokban mindig kívánok valamit, hisz a babona így tartja. Nem hiszek ezekben, de a remény még csiklandozza gondolataimat. Hogy mit szoktam kívánni? Majd meglátjátok, előbb folytatom a történetet.

Mikor kiértünk Udo bácsi rétjére, leterítettük a plédet, levettük cipőnket, és leheveredtünk. Egymás mellé szorosan, ahogy azt már két éve tesszük. Akkor kezdődött minden, amit még sosem meséltem, ha jól emlékszem.”

-          Lena? – kérdeztem Gordontól.
-          Még én sem hallottam róla, de Tomot ismerve biztos kedves lány, de inkább folytasd. – mutatott a képernyőre férjem.

„Szóval ez már nálunk szokássá vált, hogy együtt szemléljük a csillagokat, és nem csak augusztusban, hanem amikor csak kedvünk támad. Lena akkor, ha szomorú, és békére van szüksége, akkor felkeres engem, és mellettem vigasztalódik. Én pedig? Ha benne szeretnék gyönyörködni. Igen, anyu, talán megtaláltam. De inkább folytatom.

Tehát kint feküdtünk a mezőn, mikor egy csillag elsuhant a fejünk felett. Lena rámnézett, és mosolygott.

-          Mit kívántál? – kérdeztem kiváncsian.
-          Ha elmondom, nem teljesül. – válaszolta gyermekien.
-          Igazad van. Azt hittem behúzhatlak. – nevettem oldalra fordítva a fejem, hogy láthassam szépségét a Holdfényben úszva.
-          Miért? Te mire gondoltál?
-          Ha elmondanám, nem teljesülne. – kacsintottam kacéran.
-          Nagyon vicces, Tom Kaulitz.
-          Tudom, én vagyok maga a tökéletesség. – nyomtam ki a mellkasom, mint aki fene nagy büszkeséggel rendelkezik. Mindketten hatalmas kacagásban törtünk ki, már csak attól is ahogy egymásra néztünk. 

Anyu! Annyira meseszép ez a lány, hogy belepusztulok, ha nem érezhetem az illatát, nem tudhatom magam mellett, nem láthatom azokat a zöld szemeket, amik mindig sugároznak, és ha nem hallhatnám lágyan csengő hangját.”
-          Gordon, Tom szenved. – mondtam kétségbeesve, bár bíztam a fiamban, hogy meg fogja oldani. Mégis az anyai aggódás töltötte meg szívemet.
-          Simone, drágám, olvasd tovább, kérlek. – utasított kedvesen – Azt sem tudod mi lesz a vége!
-          Igaz, bocsánat. – mosolyodtam el, mire ő csókot lehelt a homlokomra.

„Körülbelül hajnali 3-ig ott feküdtünk, ha nem tovább, majd feltápászkodtunk és hazamentünk. Mindketten fáradtak voltunk, sőt Lena szerintem már a helyszínen is elaludt, csak nem merte bevallani :) Beletelt egy kis időbe, míg meggyőztem, hogy maradjon nálunk, és aludjon itt. Végül megbeszéltük, hogy én alszom a földön, ő pedig birtokba veheti az ágyamat. De meghallhatta, hogy forgolódom.

-          Gyere fel! – hajolt le az ágyról.
-          Nem baj?
-          Dehogyis, hisz a tied. Nem is értem, miért döntöttél így?! – kérdezte
-          Csak felvetettem az ötletet, és te bólogattál, majd bezuhantál az ágyba, így hát nem akadt más megoldás.
-          Olyan kis butus vagy. – simogatta meg az arcom, mikor már felmásztam. – Halálosan fáradt voltam, azt sem tudtam hol vagyok, még szép, hogy nem válaszoltam. – mondta nevetve.
-          Ja, bocsánat.

Szeretek vele lenni, mert megnevettet, fesztelenül beszélget velem, és emberként kezel. Ha kell, leszid, ha valamit rosszul csinálok, és őszintén megmondja a véleményét. Ha ti is találkoznátok vele, azonnal megkedvelnétek. Biztos vagyok benne.

Mindennap találkozunk. Nálunk vacsorázunk, Billel együtt, vagy Lena meghív magához, és akkor ő főz nekünk. Nagyon jó szakács, Anyu, pedig PR menedzsernek készül. A tésztás ételei mennyeiek, de nem veti meg a szaftosabb étkeket sem. Ezt is imádom benne, hogy nem az a salátás lány, mint azok a gebe modellek. Nem olyan, mint a nyúl, aki csak répán, vagy saláta leveleken él. Képzeld a kedvéért még sportolni is eljárok, csakhogy addig is vele legyek. Kora hajnalban kelünk, most gondolj bele. Két kilométer futás – de egész jól megy -, utána nyújtás, reggeli, majd legtöbbször az egész napot együtt töltjük. Hetente kétszer bejár az egyetemre, hogy meghallgassa az előadásokat, addig én a stúdióban dolgozom a fiúkkal. Igen, a lemez jó úton halad, hogy hamarosan kiadhassuk. Nagyon örülünk neki, és David is elégedett velünk.

Na, igen, szóval esténként filmet nézünk, vagy csak sétálunk és beszélgetünk.

Egyik éjszaka, mikor már szép álmaimban jártam, egy kellemes hangra lettem figyelmes. Meg arra, hogy valaki simogat. El is mosolyodhattam, mert mikor kinyitottam a szemeimet, Lena ült előttem, és az ő arcán is mosoly húzódott.

-          Lena? – kérdeztem, megdöbbenve, mikor megláttam az ébresztőórán, hogy éjfél felé jár az idő.
-          Szia, bocsi, hogy felébresztettelek, de rossz kedvem van. – szomorodott el, pedig olyan jó érzés volt látni, hogy jó kedve van. Most viszont legörbült a szája.
-          Gyere ide. – paskoltam meg a mellettem lévő szabad helyet, majd elnyomtam egy ásítást.
-          Látom álmos vagy, inkább majd beszéljünk emberi időben. – indult volna el, de megragadtam a karját.
-          Nem! Most mondd, nem vagyok álmos. – somolyogtam rá. – Mi a baj?
-          Semmi, csak rám tört a letargia. – rám nézett, én pedig nem bírtam megszólalni, olyan elbűvölő ez a teremtés. Egy darabig csak néztem a szemét, és különféle gondolatok cikáztak bennem. Hogy szeretem; vagy hogy ő szeret e!? Fogalmam sem volt mit tegyek. Ezért felálltam, és elkezdtem öltözni. – Mit csinálsz? – kérdezte csodálkozva.
-          Gyere, kelj fel, és öltözz. – nem válaszolt semmit, tudta, hova készülünk.

Tíz perc múlva ismét azon a pokrócon feküdtünk, amin a csillaghulláson. Ugyanazon a mezőn, ahol mindig is. Nem szóltam semmit, nem vigasztaltam, hisz értelmetlen fecsegésre nincs szüksége. Normális beszédre pedig nem lettem volna képes.

-          Köszönöm, mindig tudod, mire van szükségem. – rám nézett és megsimogatta a karomat..
-          Szeretlek! – mondtam felé fordítva fejem, és félve mosolyogtam rá.
-          Én is, Tom!
-          Nem! Én szeretlek, n..nem csak úgy, mint egy barát.
-          Mióta? – kérdezte, én pedig megijedtem ezen reakciójára, mert erre nem számítottam.
-          Khm, amióta megláttalak.
-          Akkor te nyertél! – harapta be a száját, és most már testével is felém fordult.
-          Ezt hogy érted? – értetlenkedtem, mert nem tudtam hova fogunk kilyukadni.
-          Én is szeretlek, és én sem, mint barát. De én később jöttem rá. – nevetett fel, és most már a szeme is csillogott.
-          Te mikor? – most már élveztem a játékot, így hát csatlakoztam.
-          Mikor kutyasétáltatás alkalmával beszélgetésbe elegyedtünk.
-          De hiszen akkor találkoztunk először.
-          Igen, de mikor megláttalak, csak aranyosnak tartottalak, és nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Majd mikor közeledtél, és bátortalanul köszöntél… Akkor döntöttem el, hogy sosem engedhetlek el. Elfogadtam, hogy csak barátok leszünk, és nem bántam, mert azalatt is melletted lehettem, és számíthattam rád, ahogy te is rám. – mesélte izgatottan, és megjelent az első legördülő könnycsepp.
-          Szóval csak aranyosnak tartottál? – kérdeztem, majd elkezdtem csiklandozni, mire ő kacagni kezdett, majd könyörgött, hogy hagyjam abba; de a Kaulitz bosszú itt nem ért véget. Fölé hajolva néztem a szemébe, és megláttam az igaz szerelmet. Életemben először megcsókoltam, és éreztem, hogy Ő az. 
Anyu, életemben először szerelmes vagyok, és boldog. A fellegekben járok, és lehet ciki vagy nem, de elborította az agyam a rózsaszín köd. Egyfolytában vele akarok lenni, mellette ébredni, vele enni, és örökké a csillagot bámulni az ő társaságában.

Most teljesült a kívánságom. Emlékszel még, az elején mondtam, hogy szoktam kívánni a hullócsillag alatt. Ez volt az. Hogy Lena az enyém lehessen. És teljesült. Úgyhogy igaz a szóbeszéd, hogy az álmok olykor valóra válnak. Én hiszek ebben, és én vagyok most a legvidámabb, legboldogabb ember a földkerekségen.

Most mennem kell, mert most vesszük fel az egyik számot a CD-re, és még rengeteget kell rajta simítani, hogy tökéletes legyen. Remélem, örülsz, hogy végre megtaláltam azt a lányt, akire mindig is vágytál. Ha minden jól megy jövő héten beugorhatunk hozzátok, hogy bemutassam nektek. Lena is alig várja, hogy megismerjen titeket. Rengeteget meséltem rólatok. Most már tényleg zárom soraimat, vigyázzatok magatokra. Gordont is üdvözlöm, neki is mutasd meg ezt az üzenetet.

Szeretlek Anyu,

Sok puszi,

Tom

UI: Bill is csókol titeket!”

-          Látod, szívem érdemes volt megvárni a végét. – mondta Gordon
-          Igazad volt! A fiúnk végre boldog, és ez a legfontosabb. – mondtam – Írok nekik, hogy bármikor jöhetnek, amikor csak jólesik.
-          Rendben, én addig visszamegyek pakolni. – és ezzel felment az emeletre, miközben én elkezdtem pötyögni a választ.