A főnök tesója

Jéé, ez mozog.. Nem is tudtam. Ezek szerint nekem is meglepetés:D:D:D (tudom, hogy nem vagyok normális, már 19 éve tudom). Itt az újabb részem, remélem jó lett. Véleményt kérek szépen. És külön üzenet: "nem tudom hogy kiírhatom a vezetékneved" Deborah-nak, hogy a pirossal kiemelt részt csak neked, csak most, csak tőlem, csak tudod honnan írtam... Biztos vagyok, hogy felismered!!! Nur fünf Prozent:D Viel Spaß für Euch!! <3

5. rész

- Na mesélj! – huppant le mellém Deborah. A fejemet a vállára hajtottam, és nekikezdtem mesémnek.  Majd bölcs tanácsával összezavart. – Menj el vele. Csak egy ebédről van szó.

- Az ő esetében nem csak egy szimpla ebédről beszélünk. Ő annál többet akar. – magyaráztam – Rá van írva. Ahogy belenézek a szemébe, látom azt a turpisságot, amit egy ötévesében vennél észre.

- Erre nem tudok mit mondani. – állt fel, hogy készülődjön a lefekvéshez – Ismerlek, és tudom, hogy helyesen fogsz dönteni. De olykor hallgass a szívedre is. – indult volna tovább, de megszólaltam.

- A szívem is azt súgja, hogy kerüljem el őt messzire. – válaszoltam, és nem értettem Barátnőm reakcióját. Mintha Tomot védeni velem szemben. Nem igazságos.

- Biztos az? –kérdezte, majd el is tűnt a szobájába.

- Ezt meg hogy érted? – tettem fel a kérdést, de már csak magamnak, mert egyedül maradtam. Megint!

A helyes cselekedetről való gondolkodáshoz már túlságosan is fáradt voltam, ezért lezuhanyoztam, majd befeküdtem a pihe-puha ágyamba. Más érzés volt ott feküdni; mintha betöltötte volna valami, vagy valaki.

-          Tom érdeklődne irántam? – szegeztem a kérdést a plafonnak, mert nem hagyott nyugodni „udvarlóm” viselkedése. – Egy frászt, ő csak egyet akar. Ágyba vinni. Bill is megmondta, kerülnöm kell őt. – ezzel lezártam fejtörésemet, oldalra fordultam és mély álomba szenderültem.

Reggel irgalmatlanul fájt a nyakam, nem bírtam jobbra fordítani, csak akkor, ha az egész testem ment utána. Jó lesz így dolgozni, de majd megoldjuk, mint ahogy sok minden mást is.

-          Csodálatos szép jó reggelt a „félek elmenni egy randira Tommal” hölgynek. – kezdte barátnőm, megint fülig érő mosollyal kísérve.
-          Neked is napos reggelt. És fejezd be a célozgatást. – mondtam kávétöltés közben. – Nem fogsz tudni rávenni, hogy elmenjek.
-          Bolond vagy. Kell a szórakozás. Mióta nem kapcsolódtál már ki, csak úgy? – Deb elkezdett gondolkozni – Már emlékszem! "Az érettségi után a csajokkal együtt óta."
-          Nem volt időm, leköt a munka, már amikor van. – védekeztem
-          Amikor nem volt, akkor sem mentél. – válaszolt vissza. Ő is magához vette bögréjét és egy kiflit. – Úgyhogy ne siránkozz, hogy nincs senkid, meg hogy unatkozol, és hasonló rigolyáid.
-          Igazságtalan vagy. Mellém kéne állnod, nem pedig Tomot védened. – álltam fel, barátnőm jól elrontotta a reggelemet, és valószínűleg a napomat is.
-          Ki beszél itt Tomról? – kérdezte felhúzott szemöldökkel – Ez már nem róla szól. Ő csak egy fejezet. A többi részben pedig az lesz, hogy unalmasan és magányosan tengeted mindennapjaidat, mert csesztél jól érezni magad?
-          Konkrétan neked most mi a franc bajod van? – már én is kiabáltam.
-          Semmi, igazán semmi. – ezzel felpattant az asztaltól, és kiment az ajtón, becsapva maga mögött. A következő pillanatban vissza is jött. Ekkor vettem észre, hogy pizsamában ment el.
-          Átöltözöm! – száguldott át az előszobán, egyenesen a saját fészkébe.

Mérges voltam rá, így esélyt sem láttam arra, hogy esténél előbb kibékülünk. Tettem-vettem még a konyhában, majd megmosakodtam és felöltöztem. Egy lilapettyes szoknyácskára került ma sor, hozzá egy fehér testhez simuló blúzzal, ami persze ízléses, nem pedig az a szemérmetlenül „mellmutogatós, derékkilógós” ruhadarab. A hozzá megfelelő színű hajgumival kötöttem össze barnás szőkés derékig érő hajamat, nagyon kevés smink, és indulásra készen. Az ajtóban kapcsoltam, hogy házi papucsban mégsem mehetek, úgyhogy felkaptam a lila magas sarkúmat, belebújtam, és a zár már kattant is. 

A munkahelyen már ismertek, a portás is kedvesen fogadott ezen a szörnyen induló reggelen, még Bill is mosollyal telve köszöntött. Csak nekik van ilyen jó kedvük? Nekem is adhatnának belőle 5%-ot, csak 5%-ot.  

Ma valahogy felhalmozódott a papírmunka, így nem jutott időm a szokásos kávézáshoz, sem pedig újabb pletykák hallgatásához. Viszont egy ismerős arc ismét feltűnt, amint kilépett a liftből a megszokott csengő után…